Ismerje meg az általunk termesztett virágok több évszázados történetét.
Gerbera
A gerbera története Dél-Afrikában, Madagaszkáron kezdődött. A virágot a holland botanikus, Gronovius fedezte fel 1737-ben, s kollégája, a német származású Traugott Gerber után nevezte el. Miután a 19. század végén a skót természettudós, Robert Jameson meghonosította a vágott virágnak alkalmas fajták termesztését Nagy-Britanniában, a gerbera egyre szélesebb körben terjedt el Európa-szerte. A növény első tudományos publikálására 1889-ben került sor, amikor J. D. Hooker a Curtis’s Botanical Magazine folyóiratban írt a Gerbera jamesonii fajtáról. Mára a gerbera - a rózsa, szegfű, krizantém és tulipán után - az ötödik legnépszerűbb vágott virágnak számít világszerte.
Ez az illatmentes, évelő növény a lágyszárú őszirózsák közé tartozik. A gerbera kettős és félig dupla virággal vagy egyszerűen virágzik. A leggyakoribbak az egyszínű változatok, de bizonyos fajták két színben pompáznak, míg mások színátmenetesek. Mára a gerberának több száz változata ismert, melyek színben, formában és méretben egyaránt különbözhetnek egymástól. Az új fajták létrehozásának tenyésztési folyamata hibridizáció útján valósul meg.
A gerbera alapvetően egy nyári virág, nagy fényben és melegben érzi jól magát, s a napraforgóhoz hasonlóan a Nap fénye felé fordul. A modern üvegházak által nyújtott kedvező hőmérsékletnek, páratartalomnak és fényviszonyoknak hála, mára lehetőség nyílt a nyári körülmények megteremtésére a hideg téli időszakban is. Ezáltal - ha nem is azonos terméshozammal - az év minden hónapjában termeszthetővé vált a növény hazánkban.
Szegfű
A szegfű története egészen a görög és római időkig nyúlik vissza, már 2000 évvel ezelőtt is termesztették Ázsiában és Európában. A szegfű hivatalos neve a Dianthus caryophyllus, mely megnevezés megalkotása a görög botanikus, Theophrastus nevéhez fűződik, s melynek jelentése: “az istenek virága”. A világ egyik legrégebb óta termesztett növénye magyar megnevezését a szegfűszeg bimbójának szög alakjáról kapta, mert illatuk hasonlít egymáshoz. A keresztények úgy tartják, hogy az első szegfű akkor virágzott, amikor Mária siratta a keresztet hordozó Jézust. Ez az allegorikus összefonódás ihlette meg Leonardo da Vincit a Szegfűs Madonna című képe megalkotásakor.
Az évszázadok során a növény népszerűsége töretlen maradt. A 20. század eleje óta a szegfű az anyák napi köszöntések hivatalos virága. Anna Marie Jarvis, az anyák napját megálmodó francia aktivista ugyanis szegfűvel ajándékozta meg szeretett édesanyját. 1904-ben Ohio állam a szegfűt választotta hivatalos virágává, de Spanyolország és Szlovénia is nemzeti növényének tartja. Érdekesség, hogy az egyébként évelő szegfűt ehető növényként tartják számon, leveleit a 17. század óta felhasználják például a francia Chartreuse likőr előállításához, de a gasztronómiában is teret hódított magának.
A korai időkben halvány rózsaszín és őszibarack színekben vált ismertté, ám az évek során az elérhető árnyalatok palettája további színekkel bővült, s ma már - a kéket leszámítva - a szivárvány minden árnyalatában pompázhat. A virág által szimbolizált erőteljes érzelmeket tökéletesen kiegészíti a klasszikus szépség és hosszan tartó frissesség, amely szintén a növényt jellemzi.